Archívum

Emlékeink
Magyar kultúra napja
A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük meg január 22-én, annak emlékére, hogy - a kézirat tanúsága szerint- Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le Csekén a Himnusz kéziratát.
Az évfordulóval kapcsolatos megemlékezések alkalmat adnak arra, hogy nagyobb figyelmet szenteljünk évezredes hagyományainknak.
A Tündérkert Óvoda méltóképpen emlékezett meg nemzeti értékeink tiszteletéről, Navratil Andrea meghívott népdalénekes, tanár, ökológus, a Népművészet Ifjú mestere előadásával.
A művésznő műsorát a tornateremben hallgattuk meg. Csodálatos tiszta lelkű, mélyről fakadó hangja mindenkit magával ragadott. A népdalok éneklésébe bevonta az óvodásokat is a "Tavaszi szél, vizet áraszt" kezdetű népdalunkat közösen szólaltattuk meg. Majd egy ősi csángó népmesét "húzott elő" a tarisznyájából, melyben egy apró kismadár a tengelic hozza meg a tavaszt, a fagyos hideg tél után. A rendezvény táncházzal zárult, a talpalávalót Demeter László koboz művész biztosította.
A magyar kultúra előtt egy kiállítás megrendezésével is tisztelgünk, melynek címe a "HUNGARIKUMOK". A szülők segítségével igen tartalmas kiállítás született, melyben a magyarságra jellemző egyediségek, különlegességek kaptak helyet.
Óvoda udvarfejlesztés


Elnyert pályázattal kiemelt célunk volt, hogy a Tündérkert Óvoda és udvarának parkosítása, fák, növények telepítése, zöldfelület létrehozása, megújítása, avar és zöld hulladék komposztáló kialakítása.
Az óvodai nevelés alapjai a környezettudatos magatartás valamint a fenntartható környezeti szemlélet kialakítása. A Tündérkert Óvoda pedagógusainak célja a környezet megvédésén túl, a környezettel való együttélésre nevelés, a környezetei kultúrára nevelés, ami a helyes életmód, helyes gondolkodás, és viselkedésmód, védelem, mértéktartó elhasználás szokásainak megalapozását jelenti. Ennek megvalósítása olyan tevékenységekkel biztosított, ahol a tudatformálás, ismeretszerzés, képességkialakítás, attitűdformálás, érték és értékelő képesség alapozása aktív formában valósul meg.
A pályázatban meghatározott célokat-programokat sikerült magas színvonalon megvalósítanunk.